Rólunk írták: „Azt szeretem az iskolámban, hogy amikor bejövök, akkor mindig elfog egy jó érzés, ami nyugtató és boldogsággal tölt el és általában az órákon is jól szoktam érezni magam, ezáltal szívesen és örömmel jövök be. „ (9 gimi) „Hát alapjáraton kevés iskolát szeretek, de most ez az iskola eddig a kedvencem.” (cp) Azt szeretem az iskolámban, hogy sok újdonságot lehet tanulni, főleg sütögetni és főzni, meg pincérkedni is. A tanárok mintha a szüleink, kedvesek és megértők. Az órák lehet, hogy unalmasak, de tanulhatunk egy-két újdonságot. Az osztálytársak hangosak, de barátságosak és viccesek.” (10cp) „Azt érzem, hogy az iskolánkban minden egyes diák fontos és egyenrangú.” (12 gimi) „Én szeretem, hogy kis az osztályom, ekkor nagyon perszonális minden óránk.” (12 gimi) „„Azt szeretem az iskolámban, hogy a tanárok nagy része figyelembe veszi a mentális állapotomat. Sokat segítenek mindenben amiben tudnak. .Barátságosak itt az emberek, nagyon otthonos az iskola. Ha Alice néni és Kati néni nem bíztattak volna, tuti nem tartanék itt és nem akarnék érettségit rakni. Szeretem azt is, hogy szinte minden nap a tanárok mosolyogva köszönnek.” (12 gimi) „Azt szeretem az iskolámban, hogy nagyon elfogadóak és mindenben segítenek még akkor is, ha a diák passzívan reagál erre. Megadják még az utolsó utáni esélyt is. A tanárok próbálják minél érdekesebbé tenni (az órákat), és mindig tekintettel vannak az osztály lelki állapotára és annak megfelelően tartják meg az órákat.” (12 gimi) „A tanárok többsége empatikus, könnyű nekem jobb jegyeket szerezni, a tananyagot érthetően magyarázzák. Például a matek nekem most sokkal jobban megy.” (10gimi) „Kedvesek, segítőkész felkészült tanárok, őszintén válaszolva adnak segítséget. Kevés diák, ezért otthonibb, barátságosabb környezet. Fakultációk és fejlesztésekkel segítik a visszaesettebb tanulókat, akiknek szükségük van rá.” (11gimi)
Kedves vizsgázók, a kijavított központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatokat január 30-án, pénteken, 8:00-16:00 között lehet megtekinteni.
Kedves érdeklődők, Iskolánk nyílt napokat szervez, melyen lehetőségük van megismerni iskolánkat, kollégáinkat, hangulatunkat. Az első két alkalom: -2025. november 20. 14:00 -2025. november 27. 14:00 Kérjük a részvételi szándékát a gyermek nevével a titkarsag@kovessi.hu e-mail címre küldjék! Minden érdeklődőt várunk szeretettel!
Kedves Diákok, Hozzátartozók, A tanévnyitót szeptember 1.-én, 9:00-kor tartjuk. Utána osztályfőnöki órák lesznek 12:35-ig. Megjelenés alkalomhoz illő öltözetben, jegyzetfüzet, toll, tankönyvek hazaszállításához táska szükséges. A vendéglátó tagozaton a 10. évfolyam iskolával, a 11. évfolyam gyakorlattal kezd. A 9. évfolyamoknak a szülői értekezletek az első héten, szeptember 4-én, 17:00-órai kezdettel tartjuk. Mindenkit várunk szeretettel!
Tisztelt Érdeklődők, Iskolánk a nyári szünet alatt szerdai napokon 9:00-12:00 óra között tart ügyeletet. További szép nyarat, jó pihenést kívánunk!
Az augusztusi írásbeli-szóbeli javítóvizsgák időpontjai: 2025. augusztus 26-27, délelőtt 9-12-ig Eredményes felkészülést kívánunk!
Iskolánk kétéves cukrász képzést indít 2025. őszétől érettségi, de legalább elvégzett 10. osztállyal rendelkező fiataloknak! • A képzés nappali, iskolarendszerű • Tanulóink családi pótlékra, adókedvezményre, diákigazolványra jogosultak • A jelentkezés feltétele: érettségi, vagy elvégzett 10. osztály • Felső korhatár: 25 év • Ösztöndíj! Első félévben ágazati alapoktatás zajlik, ahol csak szakmai tárgyakat tanulsz. További információkért, érdeklődés és jelentkezési szándékkal a következő e-mail címen keress bennünket: titkarsag@kovessi.hu
Rendkívüli felvételi tájékoztató a 2025-2026-as tanévre A Kövessi Erzsébet Baptista Szakképző Iskola (OM azonosító: 038245) lehetőséget szeretne adni azoknak a diákoknak, akik úgy gondolják, hogy megtisztelik iskolánkat bizalmukkal. Ezért, olyan rugalmas felvételi követelményeket alakítottunk ki, amely figyelembe veszi az egymásnak megfelelés és a kölcsönös szimpátia, valamint a jövőbeni együtt munkálkodás lehetőségeit. A sajátos nevelési igényű tanulóknál figyelembe vesszük a speciális kéréseket, illetve, hogy ennek miként tudunk megfelelni. Törekszünk az egyéni tanulási útvonalak kialakítására, melyek megakadályozzák az iskolai kudarcok elszenvedését. Tanáraink ismerik, tudják és betartják a szakértői javaslatokban foglaltakat. A következő területre várjuk a jelentkezéseket: 0001 turizmus- vendéglátás ágazat: cukrász és pincér(3 évfolyam, idegen nyelv: angol) A rendkívüli felvételire a következő telefonszámon lehet jelentkezni: +36 1 283-09-51 Barátságos légkör Változatos programok Elhivatott tanári gárda Képességfejlesztés
A motivációs beszélgetésre kérjük, hogy hozzatok magatokkal személyi- vagy diákigazolványt, jelenleg használt magyar és matematikai füzeteteket, egy fotót magatokról, amit nálunk tudtok hagyni, érvényes szakértői véleményét, E-ellenőrzőtöket, amit kinyomtatva vagy telefonotokon megnyitva meg tudunk majd nézni. Szeretettel várunk benneteket és szüleiteket!
Kedves Felvételizők, A szóbeli felvételi időpont egyeztetés végett minden jelentkezőt telefonon fogunk megkeresni. A megértést, türelmet köszönjük!
3 évfolyamos nappali szakképző iskolai képzés Turizmus-vendéglátás ágazat - cukrász és pincér-vendégtéri szakember. Tagozatkód: 0001 4 évfolyamos általános gimnáziumi tagozat Tagozatkód: 0002 Iskolánkba való felvétel a következő szempontok alapján történik Szakképző iskola egészségügyi alkalmassági és pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés 7. évvégi, 8. félévi tanulmányi eredmények motivációs beszélgetés Gimnázium 7. évvégi, 8. félévi tanulmányi eredmények központi írásbeli vizsgák eredményei motivációs beszélgetés Motivációs beszélgetés A motivációs beszélgetések során nem a gyermek tantárgyi tudásszintjét mérjük, hanem személyiségének megismerésére, erősségeinek és nehézségeinek feltérképezésére fektetjük a hangsúlyt, ami alapján döntünk az együttműködés lehetőségéről.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk RÁADÁS NYÍLT-NAPUNKRA, a 2025. FEBRUÁR 10-ÉN 14 ÓRAKOR KEZDŐDŐ SULI-KÓSTOLÓNKRA! Míg a nyolcadikos diákok minifoglalkozások során megismerkedhetnek leendő tanáraikkal, addig iskolánk igazgatója a szülőknek ad tájékoztatást iskolánkról és a nálunk folyó munkáról. A programra a titkarsag@kovessi.hu címre írt üzenettel tudnak jelentkezni.
Az iskolaválasztást segítendő még egy nyílt napot szervezünk - február 10-én, hétfőn 14:00-kezdettel várunk szeretettel minden érdeklődőt! Regisztráció, érdeklődés a titkarsag@kovessi.hu-e-mail címen lehetséges.
Sulikóstoló: -december 5. 14:00 Részvételi szándékukat kérjük jelezzék a titkarsag@kovessi.hu e-mail címen. Mindenkit szeretettel várunk!
Kedves Diákok, Hozzátartozók, A 2024/2025-ös tanévnyitót szeptember 2-án, hétfőn, 9:00-i kezdettel tartjuk. A megjelenést az alkalomhoz illően kérjük. A tanévnyitót követően 4 óra osztályfőnöki óra lesz megtartva, ahol az aktuális tudnivalók is ismertetésre kerülnek. Mindenkit szeretettel várunk!